English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent Adalbert Központ
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
Metanoia Videóstúdió
nyil Katolikus média bővebben


A Családok Jubileuma 2000-ben

A Család Pápai Tanácsa

Elmélkedési és megbeszélendő témák előkészületül a Szentatya és a Családok Harmadik Világtalálkozójára, melynek mottója:

„A GYERMEKEK A CSALÁD ÉS TÁRSADALOM TAVASZA”

Róma, 2000. október 14-15.



Üdvösségünk hajnalhasadása egy gyermek születése, amit örömhírként jelentettek be: „Nagy örömet hirdetek nektek, mely az egész népé lesz: ma megszületett Dávid városában az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus” (Lk 2,10-11). E nagy öröm oka az Üdvözítő születése; de a karácsony föltárta minden emberi születés teljes értelmét, és így a messiási öröm megalapozza és beteljesíti a minden gyermek születése fölötti örömet (vö. Jn 16,21).

Igaz, hogy a gyermek nem csak a szülők, hanem az Egyház és társadalom számára is öröm, de az is igaz sajnos, hogy napjainkban szerte a világon sok gyermek szenved és van kitéve veszélyeknek: szenvednek az éhségtől és nyomortól, meghalnak betegségek és alultápláltság miatt, háborúk áldozatai lesznek, szülők elhagyják és hontalanságra, árvaságra ítélik őket; sokat szenvednek az erőszakos és hatalmaskodó felnőttektől.

Tartalom


Előszó

A Család Pápai Tanácsa örömmel tesz közzé néhány elmélkedési és megbeszélendő témát, előkészületül a Szentatya és a családok harmadik világtalálkozójára, a Családok Jubileumára, melyre a Nagy Jubileum keretében Rómában, 2000. október 14-15 között kerül majd sor.

Az első világtalálkozó a Család Évében, 1994-ben volt Rómában. A második 1997-ben volt Rio de Janeiróban. A mostaninak az ad sajátos jelleget, hogy része a Nagy Jubileumnak és a harmadik keresztény évezred korszakát megnyitó órában történik.

„A gyermekek a család és társadalom tavasza” mottót II. János Pál pápa választotta, és 1998. december 27-én, Szentcsalád vasárnapján hirdette meg. A názáreti Szentcsalád – mondta akkor a Pápa – „a mai családokra is a remény fényét sugározza”. Názáretben „kezdett bontakozni Isten Fia emberi életének tavasza, abban a pillanatban, amikor a Szentlélek erejéből megfogant Mária szűz méhében. Jézus gyermekévei örömben teltek a názáreti otthon falai között...” E misztérium „minden családot arra tanít, hogy, csodálatos módon együttműködve a Teremtővel, hozzák világra és neveljék gyermekeiket, és ajándékozzák meg a világot minden gyermekben egy újabb mosollyal”.

Az alább következő, szám szerint 12 vázlat a gyermekekkel kapcsolatos legfontosabb témákat veti fel, a szülőkkel és családdal, valamint az egész társadalommal való kapcsolatukban szemlélve őket. A javasolt összefoglaló és gondolatébresztő témák az Egyház tanításának fontos tételeit ismétlik, főként a legújabb, elsősorban a II. Vatikáni Zsinat és II. János Pál pápa dokumentumaiból.

E segédanyag vezérfonalául szolgálhat a család lelkipásztorainak a családok összejövetelein tartott megbeszéléseken, elmélkedéseken. Az itt közölteket alkalmazni kell a helyi viszonyokra. E családi összejöveteleken vegyenek részt szülők és gyermekek egyaránt, és egy pap vagy világi vezető segítségével reflektáljanak a mondottakra.

Az összejövetelek menete nagyon egyszerű:

Bevezető ének után imádkozzák el a Miatyánkot, majd olvassanak egy részt a Szentírásból. Ezután olvassák föl az alábbi részeket, melyhez a pap vagy az összejövetel vezetője rövid megjegyzést fűzhet, bevezetve a további dialógust, amit gyakorlati elhatározás zár be. Befejezésül imádkozzák el az Üdvözlégyet és az Evangelium Vitae-ből idézett imádságot, s énekeljenek egy záró éneket.

A javasolt témák alkalmasak a Családi Jubileumra való fölkészülésre azok számára is, akik elzarándokolhatnak Rómába október 14-15-re, de azoknak is, akik otthon a saját egyházmegyéjükben fogják ünnepelni ezt a jubileumi eseményt.


1. Az élet ajándéka

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted testemet. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, csodálatosak a te műveid. Ismered lelkemet a legmélyéig, létem soha nem volt rejtve előtted. Amikor a homályban keletkeztem és a föld mélyén elindult életem, szemed már látta tetteimet és könyvedben mind felírtad őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük.” (Zsolt 139,13-15)

Reflexió

Ajándék a szülőknek

Valóban igaz, hogy az új emberi lény ajándék a szülőknek? Ajándék a társadalomnak? – Látszólag ezt semmi nem bizonyítja. Egy új ember születése egyszerű statisztikai adatnak tűnik. Az is kétségtelen, hogy egy gyermek születése a szülők számára fáradalmakat, új gazdasági megterhelést, egyéb gyakorlati változásokat jelent; mindezek kiválthatják a kísértést, hogy ne kívánjanak újabb születést. Bizonyos szociális és kulturális körülmények között e kísértés még fölerősödik. Nem ajándék tehát a gyermek? Csak azért jön, hogy elvegyen, és nem azért, hogy adjon is?

Íme, néhány nyugtalanító kérdés, amitől a mai ember próbál megszabadulni. A gyermek jön, hogy a tér egy részét elfoglalja, miközben úgy látszik, a világban egyre kevesebb a hely. De valóban igaz, hogy a gyermek semmit sem hoz a családnak és a társadalomnak? Nem részecskéje-e a gyermek annak a közjónak, ami nélkül az emberi közösségek atomizálódnak és a pusztulás szélére sodródnak? Hogyan tagadhatnánk ezt? A gyermek önmagát ajándékozza testvéreinek, szüleinek, az egész családnak. Élete ajándék azoknak, akik megajándékozták az élettel, akik érzik a jelenlétét, részvételét az életükben és hozzájárulását az egész család közjavához. Olyan igazság ez, mely a maga egyszerűségében és mélységében nyilvánvaló minden bonyodalom és bizonyos személyek esetleg beteges lelki alkata ellenére is.

Kétségek és bonyodalmak

A tudományos és technikai fejlődés, amit a mai ember a természet fölötti uralmában megvalósít, nemcsak egy új és jobb emberiség reményét táplálja, hanem egyre nagyobb félelmeket is kelt a jövőt illetően. Egyesek fölteszik a kérdést, jó-e élni, nem jobb-e meg sem születni; kételkednek abban, hogy szabad-e másokat létbe szólítani, akik talán átkozni fogják létüket egy kegyetlen világban, melynek szörnyűségeit még csak látni sem lehet előre. Mások úgy vélik, kizárólag ők jogosultak a technika vívmányainak élvezésére, a többiekre pedig rákényszerítenek fogamzásgátló módszereket vagy még rosszabb dolgokat is. Ismét mások a fogyasztói szemlélet és az anyagi javak állandó gyarapításának rabságában már semmi mást nem vesznek észre, ezért elutasítják az új emberi élet lelki gazdagságát. Így alakult ki egyfajta életellenes felfogás, bizonyos pánik a gazdaság- és jövőkutatók demográfiai tanulmányai alapján, melyek nem egyszer eltúlozzák a demográfiai növekedés életminőséget fenyegető veszedelmét.

Igen az életre

Az Egyház azonban szilárdan hiszi, hogy a mégoly törekény és szenvedő emberi élet is mindig a jóságos Isten nagyszerű ajándéka. A világot elhomályosító pesszimizmussal és önzéssel szemben az Egyház az élet pártján áll: és minden egyes emberi életben föl tudja fedezni a ragyogását annak az Igen-nek, annak az Amen-nak, aki maga Krisztus (vö. 2Kor 1,19; Jel 3,14). A világra támadó és azt gyötrő nem-mel szembeszegezi ezt az élő Igent, s ezáltal védi az embert és a világot, valahányszor támadják és ölik az életet. Az Egyház kinyilvánítja határozott szándékát, hogy minden eszközzel meg akarja védeni minden veszedelemmel szemben az emberi életet, annak összes állapotában és minden egyes fejlődési szakaszában. Ezért az emberi méltóság és az igazságosság elleni súlyos vétségként ítéli el a kormányok és a közhatalom minden olyan cselekményét, mellyel bármilyen módon korlátozni akarják a házastársak gyermekekre vonatkozó döntésének szabadságát.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Minden gyermek ajándék számunkra?
Engedünk a gyermekellenes közfelfogásnak, főleg ha erőszak következménye, vagy sérülten fog születni stb.?
Hogyan viselkedünk olyan szülőkkel, akiknek nehézséget okoz a gyermek elfogadása?
Készek vagyunk segíteni nekik?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Ó, Mária, aki az új világ hajnala és az élők Anyja vagy, rád bízzuk az élet ügyét:

Ó, Anyánk, tekints a magzatok sokaságára, akiket nem engednek megszületni; a szegényekre, akiknek oly keserves az életük; azokra a férfiakra és nőkre, akik embertelen erőszak áldozatai, az öregekre és betegekre, akiket közömbösségből vagy hamis jóságból öltek meg.

Tedd meg, hogy akik hisznek Fiadban, megismerjék és szeretettel hirdessék korunk embereinek az élet Evangéliumát.

Eszközöld ki számukra a kegyelmet, hogy mindig új ajándékként fogadják; az örömöt, hogy egész életükben emlékezve rá, tiszteljék ezt az Evangéliumot; és az állhatatosságot, hogy bátran tanúskodjanak róla, és így minden jóakaratú emberrel együtt építhessék a szeretet és az igazság civilizációját Isten, az élet Teremtője és Szerelmese dicséretére és dicsőségére.

Záróének


2. A gyermekek: a házastársi szeretet jelei és gyümölcsei

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Íme az Úr ajándéka a gyermek is, a méh gyümölcse az ő áldása... Boldog ember, aki megtölti azokkal tegezét; nem szégyenül meg midőn ellenségeivel a város kapuiban szembeszáll.” (Zsolt 127,3.5)

Reflexió

Isten képmása az emberben

Azzal, hogy Isten a férfit és nőt a maga képére és hasonlatosságára teremtette, megkoronázta és bevégezte kezének alkotását: meghívta az embert, hogy különleges módon legyen része szeretetében, teremtői és atyai hatalmában azáltal, hogy szabadon és felelősen vesz részt az emberi élet továbbadásában. A család alapvető feladata az élet szolgálata, a Teremtő ősi áldásának folytatása végig a történelmen azáltal, hogy a nemzéssel az ember az embernek továbbadja Isten képmását (vö. Ter 5,1-3).

A termékenység a házastársi szeretet gyümölcse és jele, a házaspár teljes odaadásának eleven tanúja: a házastársi szeretet igaz gyakorlása és a család ebből fakadó egész valósága – anélkül, hogy megfeledkeznénk a házasság többi céljáról – erre irányul, hogy a házastársak erős lélekkel legyenek készek együttműködni a Teremtő és Megváltó szeretetével, aki rajtuk keresztül állandóan bővíti és gazdagítja a maga családját. A házastársi szeretet termékenysége azonban nem szorítkozik csupán a gyermeknemzésre, akkor sem, ha csak sajátosan emberi szempontból nézzük: kiterjed az erkölcsi, lelki és természetfölötti élet mindazon gyümölcsére, és gazdagodik belőlük, melyeknek átadása a szülők hivatása a gyermekek, a világ és az Egyház felé. Az Egyház tanítása ma olyan szociális és kulturális körülmények között hangzik el, melyek nehezítik megértését, ugyanakkor sürgetővé és pótolhatatlanná teszik a férfi és nő igazi javának előmozdításában.

Az ajándék logikája

Amikor a férfi és a nő a házasságban az „egy test” egységében kölcsönösen ajádékozzák magukat és elfogadják egymást, belép életükbe az őszinte ajándék logikája. Enélkül a házasság üres volna, míg a személyek e logikára épülő közössége a szülők közösségévé válik. Amikor gyermeknek adnak életet, egy új emberi „te” jelenik meg a szülők „mi” közösségében, egy új személy, akit új néven így hívnak: „a mi fiunk”, „a mi leányunk”. „Embert kaptam az Úrtól” (Ter 4,1) – mondja Éva, a történelem első asszonya: egy emberi lényt, akit kilenc hónapig várnak, majd megjelenik a szülők és testvérek előtt. A fogantatás, a magzati élet az anyaméhben és a születés mint folyamat arra szolgál, hogy az új teretmény annak mutatkozhassék meg, ami kezdettől fogva, ti. ajándéknak. Lehet-e másnak tekinteni ezt a törékeny és védtelen, mindenben a szüleitől függő és teljesen rájuk bízott lényt? Az újszülött önmagát ajándékozza szüleinek a ténnyel, hogy létezni kezd. Már a puszta léte ajándék, a Teremtő első ajándéka teremtményének. A gyermek nem joga a szülőknek.

A gyermek nem járandóság, hanem ajándék. A házasság legnagyobb ajándéka egy emberi személy. A gyermeket nem lehet birtokolt tárgynak tekinteni: ez azt jelentené, hogy elismerjük a „gyermekhez való jogot”. Ezen a téren igazi jogai csak a gyermeknek vannak: joga van ahhoz, hogy szülei házastársi szeretete sajátos aktusának a gyümölcse legyen, s hogy fogantatása pillanatától kezdve személynek tekintsék. Ezért azon túl, hogy elutasítjuk a heterológ megtermékenyítést, az Egyház erkölcsi szempontból ellenzi a homológ, a házastársak közötti mesterséges megtermékenyítést is; ez önmagában tiltott, és ellenkezik a nemzés és a házastársi egyesülés méltóságával.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Miért a házastársi aktus az egyetlen méltó helye az emberi személy nemzésének?
Növelik-e a gyermekek a szülők javát?
Mi különbség van a természetes fogantatás és tárgyként történő „előállítás” között?
Van-e valami joga a gyermeknek e témakörben?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


3. A gyermek rendkívüli méltósága

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való, József nevű férfinak volt a jegyese, és a szűz neve Mária... Az angyal így szólt: »Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és a nevét Jézusnak fogod hívni...« Mária mondta: »Hogyan történik ez, mert férfit nem ismerek?« Az angyal így válaszolt: »A Szentlélek száll tereád és a Magasságbeli ereje árnyékoz be téged...« Mária mondta: »Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint!«” (Lk 1,26-34)

Reflexió

Az ember misztériuma

Valójában csak a megtestesült Ige misztériumában kap igaz megvilágítást az ember misztériuma. Krisztus, az új Ádám azzal, hogy kinyilatkoztatja az Atya és az ő szeretetének misztériumát, az embert is teljesen kinyilatkoztatja az embernek, és föltárja előtte végső hivatását. Az ember az egyetlen lény a Földön, akit Isten önmagáért akart. Az ember származása ezért nem csupán biológiai törvényekhez igazodik, hanem közvetlenül Isten teremtő akaratától függ: ez az akarat határozza meg a gyermekek származását az emberiség családjában. Isten az embert kezdettől fogva akarta – és Isten akarja őt minden fogantatásban és születésben.

Isten az embert önmagához hasonló lényként, személyként akarja. A konkrét embert – minden egyes embert – Isten önmagáért teremti. Ez mindenkire érvényes, azokra is, akik betegségekkel vagy fogyatékosságokkal születnek. Mindenkinek személy voltába van írva Isten akarata, aki szereti az embert. A szülők az új emberrel kapcsolatban világosan tudják – vagy legalábbis tudniuk kellene – , hogy Isten önmagáért akarja ezt az embert. Ez az összefoglaló kijelentés nagyon gazdag és mély tartalmú. Fogantatása, majd születése pillanatától az új lény arra van rendelve, hogy kibontakoztassa emberségét, hogy személy legyen. Ez feltételek nélkül mindenkire érvényes, a krónikus betegekre és a fogyatékosokra is. Alapvető hivatása, hogy ember legyen: ember, az ajándékba kapott mérték szerint. Először az emberség talentuma szerint, s csak utána minden egyéb talentum mértéke szerint. Isten tervében azonban a személy hivatása túlmutat az idő korlátain. Isten meg akarja ajándékozni az embert a maga isteni életével. Krisztus mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és egyre bőségesebben legyen” (Jn 10,10).

Az élet szent

Az ember az élet olyan teljességére hivatott, mely felülmúlja földi léte dimenzióit, mert részesedés Isten életében. E természetfölötti hivatás szépsége mutatja meg az emberi élet nagyságát és értékét, beleértve annak földi szakaszát is. Az időben folyó élet ugyanis az egész emberi élet folyamatának alapföltétele, kezdete és integrális része. Annak a folyamatnak, melyet váratlanul és érdemtelenül megvilágosít az isteni élet ígérete, és megújítja annak ajándéka, s teljes valóságát az örökkévalóságban éri majd el (vö. 1Jn 3,1-2).

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Miért szent és sérthetetlen az élet?
Nem vagyunk urai önmagunknak?
Miért ajándék minden gyermek a család minden tagjának és az egész társadalomnak?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


4. Apaság-anyaság, részvétel a teremtésben

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Akkor mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni: alkotok neki segítőtársat, aki hasonló hozzá ... Az Úr Isten az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez már csont az én csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mert a férfiból vétetett.” (Ter 2,18.22-23)

Reflexió

Istenképiség

A házasság és házastársi szeretet természete szerint gyermekek nemzésére és nevelésére van rendelve. A gyermekek ugyanis a házasság legdrágább ajándékai, és hozzájárulnak a szülők javához. Isten, aki azt mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni” (Ter 2,18), s aki „kezdettől fogva férfinak és nőnek teremtette őket” (Mt 19,4), mert sajátos részt akart adni az embernek teremtő művében, megáldotta a férfit és nőt, mondván: „legyetek termékenyek és szaporodjatok” (Ter 1,28). A házastársaknak tudniuk kell, hogy munkatársai és tolmácsai a Teremtő Isten szeretetének. S ez nemcsak biológiai szempontból igaz, hanem azt is hangsúlyozni akarja, hogy az atyaságban és az anyaságban maga Isten másként van jelen, mint az összes többi élet keletkezésében a Földön. Ugyanis csak Istentől eredhet az a „képmás és hasonlóság”, ami minden ember sajátja, úgy, ahogy a teremtéskor történt. A nemzés a teremtés folytatása.

Isten munkatársai

Az ember bizonyos részesedéséről van szó Isten uralmában, mely a sajátosan emberi életre vonatkozó, különös felelősségében is kifejeződik. E felelősség a házasságon belüli nemzésben az élet ajándékozásában éri el csúcsát.

Amikor a II. Vatikáni Zsinat a férfi és a nő részesedéséről beszél Isten teremtő művében, kiemeli, hogy a gyermeknemzés mélységesen emberi és emelkedetten vallásos aktus, melyben részesek az „egy testet” (Ter 2,24) alkotó házastársak és jelen van Isten is. Épp ebben a szerepben – tudniillik, hogy Isten munkatársai, aki képmását adja az új teremtménynek – áll a házastársak nagysága, akik készek együttműködni a Teremtő és a Megváltó szeretetével, aki általuk növeli és gazdagítja a maga családját. Így a házasságban egyesült férfi és nő isteni mű részesévé válik: a nemzés aktusa által befogadják Isten ajándékát, és egy új élet megnyílik a jövő felé. De a szülők sajátos küldetésén túl az élet befogadása és szolgálata mindenkinek feladata, s főleg a gyengébbek felé kell megnyilvánulnia. Amit egynek a legkisebbek közül teszünk, Krisztusnak tesszük (vö. Mt 25,31-46).

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Mit jelent Isten munkatársainak lenni?
Van-e sajátos felelőssége a szülőknek? Mi az?
A szülőkön kívül ki mindenki részese e felelősségnek?

Elhatározások Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


5. Felelősség a gyermek életének továbbadásában és védelmében

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Isten megteremtette az embert a maga képmására. Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette. Isten megáldotta őket, és mondta nekik: »legyetek termékenyek és szaporodjatok, töltsétek be a Földet«.” (Ter 1,27-28)

Reflexió

Az élet továbbadásának és nevelésének feladata a házastársak sajátos küldetése. Isten, az élet Ura a legmagasztosabb küldetésként bízta az emberekre, hogy oltalmazzák az életet és vegyék körül a legnagyobb gondoskodásssal. Az ember nemisége és nemzőképessége csodálatosan felülmúlja az élet alacsonyabb szintjén álló létezők hasonló képességét. Az emberi élet és továbbadásának feladata nem korlátozódik a földi élet idejére, hanem az ember örök céljára irányulnak.

Apává és anyává válni

A felelős apaság és anyaság e kötelesség konkrét vállalása, mely a mai világban új vonásokat öltött magára. Ezen új sajátosságok abban a pillanatban mutatkoznak meg, amikor a férfi és a nő „egy testben” egyesülve szülővé válhat. Ez a perc sajátos értékeket hordoz mind egymás iránti kapcsolatuk, mind az élet szolgálata tekintetében: szülővé – apává és anyává – válhatnak azáltal, hogy életet adnak egy új embernek. A házastársi egyesülés két dimenziója, az egyesülés és a nemzés mesterségesen nem választható szét az aktus belső igazságának sérülése nélkül. A II. Vatikáni Zsinat, mely külön foglalkozott az ember és hivatása kérdésével, tanítja, hogy az „egy test” szentírási kifejezés csak a személy és az ajándék értékeivel érthető és magyarázható teljesen. Minden férfi és minden nő azzal valósítja meg önmagát teljesen, hogy őszintén elajándékozza magát; a házastársak esetében a házastársi egyesülés ennek egész különleges megtapasztalása. Akkor ugyanis a férfi és nő a maga férfiúi és női mivoltában kölcsönösen ajándékká válik. A házasságban az egész élet ajándék; de ez egészen nyilvánvalóvá válik akkor, amikor a házastársak, kölcsönösen fölajánlván magukat a szeretetben, olyan találkozást valósítanak meg, mely kettőjükből „egy testet” alkot (Ter 2,24).

Különleges felelősség perce

A házastársak tehát egy egészen sajátos felelősség percét élik át a házastársi aktus életfakasztó képessége miatt is. Ők ugyanis ebben a percben apává és anyává válhatnak egy új emberi élet elindításával, mely a továbbiakban kifejlődik az anyaméhben. Elsőként az asszony veszi észre, hogy anyává vált, a férj, akivel egy testté lett, az ő tanúságából tudja meg, hogy apa lett. A férfi nem teheti meg, hogy nem ismeri el vagy nem fogadja el egy olyan döntés eredményét, amit ő is meghozott. Hogyan tehetné meg a férfi, hogy nem vállalja? Mindkettőjüknek, a férfinak és a nőnek egyformán vállalnia kell a felelősséget a támasztott új életért önmaguk és mások előtt is.

Felelős nemiség

Az a tény, hogy a férfi és a nő Isten munkatársai az élet továbbadásában, magával hozza a felelősséget a nemiség gyakorlásában. Érett megfontolás után a házastársak megnyújthatják a gyermekek születése közti időt. Mindazonáltal igazolniuk kell, hogy e kívánságuk nem önzés következménye, hanem összhangban van a felelős szülőség nagylelkűségével. Amikor a házastársi szeretet és az élet felelős továbbadásának összehangolásáról van szó, a magatartás erkölcsisége nem csak a jó szándéktól és az indítékok mérlegelésétől függ, hanem tárgyi kritériumok is meghatározzák, melyeknek alapja az emberi személy és cselekedetei természetében van; olyan kritériumok, melyek az igaz szeretet összefüggésébe helyezik a kölcsönös önátadás és az emberi nemzés teljes jelentését. Az időszakos megtartóztatás, az önmegfigyelésre alapuló születésszabályozási módszerek és a terméketlen időszakok felhasználása megfelelnek az erkölcsiség objektív kritériumainak. Ilyen esetekben a házaspár megtapasztalja, hogy a házastársi közösséget mennyire gazdagítja a gyengédség és a figyelmesség, melyek az emberi szexualitás lelkét jelentik, annak testi megnyilvánulásaiban is.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Miért nyitott az életre és irányul arra a házastársak kölcsönös ajándékozása?
A Humanae vitae enciklika megvédte a házastársakat a közhatalom beavatkozásaitól? Miért?
Milyen értékek indokolják a termékenység természetes szabályozásának módszereit?
Hogyan lehet e módszereket átadni a fiataloknak, jegyeseknek, házaspároknak?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


6. A gyermekek jogai

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Az Úr angyala megjelent előttük és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek, de az angyal mondta nekik: »Ne féljetek, íme, nagy örömet hirdetek nektek, mely az egész népé lesz: ma megszületett Dávid városában az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus«.” (Lk 2,9-11)

Reflexió

A gyermek életének gyengesége és értéke

Az emberi élet a születés előtt és közvetlenül utána rendkívül kényes helyzetben van. „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, s mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek” (Jer 1,5): minden egyes ember, kezdetétől fogva ott van Isten tervében. Elképzelhető-e, hogy az élet keletkezésének csodálatos folyamata csak egy pillanatra is kivonható a Teremtő bölcs és szerető tevékenységéből és ráhagyható volna az emberi önkényességre?

Az újszövetségi kinyilatkoztatás megerősíti az emberi élet értékét a kezdetétől fogva. A személy fogantatásával kezdődő értékét ünnepli Szűz Mária és Erzsébet, s az általuk hordozott két magzat találkozása. Épp a két gyermek nyilvánítja ki a messiási kor eljövetelét: találkozásukkor kezd hatni Isten Fia emberek közti jelenlétének megváltó ereje. „Azonnal érzékelhetővé válnak – mondja Szent Ambrus – Mária jövetelének és az Úr jelenlétének áldásai... A hangot elsőként Erzsébet hallotta meg, de a kegyelmet János fogta fel elsőként; Erzsébet a természet rendjében hallott, János a misztérium erejében ujjongott.”

A gyermeket oltalmazó jogok

Mindaz, aki őszintén nyitott az igazságra és a jóságra, a szívébe írt erkölcsi törvényen belül (vö. Róm 2,14-15) eljuthat annak fölismerésére, hogy az emberi élet kezdetétől a végéig szent, és annak elismerésére, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy ezen elsődleges javát tiszteletben tartsák. E jog tiszteletben tartására alapszik az emberi együttélés és maga a politikai közösség is.

Napjainkban a gyengék és védtelenek – amilyenek különösen a még meg nem született magzatok – nagy sokaságának élethez való alapvető jogait lábbal tiporják. Az ember élete Istentől való, az ő ajándéka, az ő képmását hordozza, éltető leheletében részesedik. Ennek az életnek ezért egyedüli ura az Isten: az ember nem rendelkezhet felőle. Az élet szentségéből következik sérthetetlensége, ami kezdettől fogva bele van írva az ember szívébe, lelkiismeretébe.

Az ember élete a legnagyobb emberi jó, amit mindenkinek oltalmaznia kell. Ezért mondja ki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, hogy „minden egyednek joga van az élethez” (3. art.), s a Szentszék Családjogi Kartája 1983-ban megerősítette, hogy „az emberi életet feltételek nélkül tisztelni és oltalmazni kell fogantatásától kezdve” (4. art.). Ezért „a gyermekeknek joga van mind a születés előtt, mind utána a sajátos védelemhez és segítséghez...” (4. art. d.). Következésképpen az emberi nemzés gyümölcse létének első pillanatától kezdve igényli a feltétlen tiszteletet; azaz, hogy úgy tiszteljék, mint személyt, és úgy bánjanak vele, mint személlyel; hogy ismerjék el személyi jogait, elsősorban azt, hogy minden ártatlan embernek sérthetetlen joga van az élethez.

A családban, mely személyek közössége, egészen különös figyelmet kell szentelni a gyermeknek, igaz megbecsülést alakítva ki személyi méltósága iránt, s tisztelettel és nagylelkűen szolgálva jogait. Ez minden gyermekre érvényes, de különösen fontos az egészen kicsinyek, a beteg vagy fogyatékos gyermekek esetében.

Mindazt, amit az emberi személy méltóságáról mondunk, érvényesíteni kell a még meg nem született gyermekre is, hiszen nem a születés adja a méltóságot, hanem a tény, hogy értelmes természetű egyedről van szó, mégpedig fogantatása pillanatától kezdve. Az első pillanattól kezdve olyan lény, akit önmagáért szeret az Isten. Ezenfelül a még meg nem született gyermek esetében e méltósághoz kapcsolódik a legnagyobb fokú törékenység is.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Mi alapozza meg a gyermek jogait?
Természetes (a gyermeket mint ilyet megillető) jogokról van-e szó, vagy e jogok forrása a társadalmi elismerés?
A gyermek jogainak tiszteletben tartása a civilizáció kérdése. Mit ad hozzá a keresztény szemlélet?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


7. A gyermekek és a halál kultúrája

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Amikor Heródes látta, hogy a mágusok kijátszották, nagyon megharagudott, és elküldvén szolgáit megölt minden fiúgyermeket, akik csak voltak Betlehemben és egész környékén kétéves kortól lefelé, annak az időnek megfelően, amit kikérdezett a mágusoktól. Akkor beteljesült, ami megmondatott Jeremiás próféta által: »Kiáltás hallik Rámában, sírás és nagy jajgatás; Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.«” (Mt 2,16-18)

Reflexió

Merényletek a születő élet ellen

A múlthoz képest új, a születő élet ellen irányuló merényletek jelentek meg, és nagyon súlyos problémákat vetnek föl azáltal, hogy megpróbálják kiiktatni a közvéleményből a „bűntény” jelleget és paradox módon „jogot” akarnak formálni. Elmenvén egészen odáig, hogy az állam részéről valóságos törvényes elismerést, s ennek következtében az egészségügyiek által ingyenesen végrehajtandó beavatkozást követelnek. E merényletek az emberi életet legkényesebb helyzetében támadják meg, amikor még teljesen képtelen az önvédelemre.

A helyzetet még súlyosbítja, hogy e merényletek a családokon belül történnek, amely pedig természete szerint arra hivatott, hogy „az élet szentélye” legyen. A szó sajátos és igazi értelmében a bűn struktúrája áll előttünk, mely sokszor valóban „a halál kultúrája”. Igen, bizonyos értelemben az erőseknek a gyengék ellen viselt háborújáról beszélhetünk.

Fogamzásgátlás és abortuszt kiváltó „fogamzásgátlók”

Gyakran mondják, hogy az abortusz leghatásosabb ellenszere a biztonságos és mindenki számára elérhető fogamzásgátlás. De a „fogamzásellenes lelkület” rendetlensége éppen az abortusz kísértését erősíti föl egy nem kívánt élet esetleges megfoganása esetén. Az abortuszt gyakorló kultúra ugyanis éppen azokban a régiókban fejlődött ki, ahol támogatják a fogamzásgátlást. Kétségtelen, a fogamzásgátlás és az abortusz erkölcsi szempontból fajlagosan különböző bűnök. Nagyon gyakran azonban szorosan kapcsolódnak egymáshoz mint egy és ugyanazon növény gyümölcsei. A gyökér azonos. Mert a szexuális találkozásból fakadó új élet feltétlenül kerülendő ellenséggé válik, amit fogamzásgátlással vagy, ha kell, abortusszal kell kiiktatni.

Sajnos a fogamzásgátlás és az abortusz lelkületbeli összefüggése egyre inkább megmutatkozik vegyi anyagok, méhen belüli eszközök és „vakcinák” gyártásában, melyeket éppoly könnyedén osztogatnak, mint a fogamzásgátló szereket, de valójában abortuszt váltanak ki az új emberi élet fejlődésének legelső szakaszában.

Mesterséges életfakasztás

A „mesterséges életfakasztás” vagy „mesterséges megtermékenyítés” különböző technikai megoldásai az új élet elleni merényleteknek adnak helyet. Azon felül, hogy etikailag megengedhetetlen az életfakasztás elszakítása a házastársi aktus egyesülésétől, e technikák nagy százalékban „eredménytelenek”. Továbbá gyakran felesleges számú embriót hoznak létre, s nem mindegyiket ültetik anyaméhbe; a „felesleges embriókat” elpusztítják, vagy tudományos kutatásra használják fel. Ezzel az eljárással az életet és a halált emberi döntés tárgyává teszik, s az ember úgy lép föl, mint aki tetszése szerint osztogatja a halált és az életet.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Miért merénylet az élet ellen a művi abortusz, az abortuszt kiváltó fogamzásgátlók és a mesterséges megtermékenyítés?
Mi közös a fogamzásgátlásban és a sterilizációban?
Milyen sajátosságai vannak az „élet kultúrájának”?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


8. Az abortusz bűnének súlyossága

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Folyjanak szét mint a kiömlött víz, hervadjanak el, mint a letiport fű. Múljanak el, ahogy elmúlik a csiga, s mint az asszony elvetélt magzata, mely a napot nem látja meg soha. Mielőtt még tövist hajtanak, mint a tüskebozót, zölden vagy szárazon hordja el őket a szél!” (Zsolt 58,8-10)

Reflexió

Gyalázatos bűntény

Az összes bűnök között, melyet az ember az élet ellen tud elkövetni, a művi abortusz olyan vonásokat hordoz, melyek különösen súlyossá és kárhozatossá teszik. A II. Vatikáni Zsinat a csecsemőgyilkossággal együtt „gyalázatos bűntény”-nek nevezi. Napjainkban azonban sokak tudatában elhomályosult e bűn súlyossága. Az abortusz elfogadása az erkölcsi érzék nagyon veszélyes krízisét jelzi a szokásokban, a törvényekben és magában a gondolkodásban, mely ezután egyre kevésbé képes különbséget tenni – még az élethez való alapvető jog vonatkozásában is – a jó és a rossz között. Ebben a súlyos helyzetben nagyobb szükség van, mint korábban a bátorságra, hogy szembenézzünk az igazsággal és nevükön nevezzük a dolgokat anélkül, hogy engednénk a kényelmes kompromisszumok vagy az önáltatás kísértésének.

A művi abortusz erkölcsi súlyossága akkor mutatkozik meg teljes valóságában, ha elismerjük, hogy emberölésről van szó, s főleg, ha figyelembe vesszük a sajátos súlyosbító körülményeket. Olyan embert ölnek meg, aki épp kezdi az életet, s olyan ártatlan, hogy nála ártatlanabbat elképzelni sem lehet: nem minősíthető támadónak, még kevésbé jogtalan támadónak!

„A terhesség megszakítása”

Kategórikusan hangzik a próféta korholása: „Jaj azoknak, akik jónak mondják a rosszat és rossznak a jót, akik a sötétséget világosságnak mondják, a világosságot pedig sötétségnek!” (Iz 5,20) Épp az abortusz esetében terjednek kétértelmű megfogalmazások, mint pl. „a terhesség megszakítása”, melyekkel próbálják elpalástolni igazi természetét és enyhíteni súlyosságát a közvélemény előtt. Ez a nyelvi jelenség jelzi a lelkiismeretben lévő zavart. De semmiféle nyelvi lelemény nem képes megváltoztatni a dolgok valóságát: a művi abortusz szándékos és közvetlen emberölés; bárhogyan történjék is, egy emberi lényt pusztítanak el léte első szakaszában, a fogantatása és születése között.

Az abortusz melletti döntés az anya számára gyakran drámai és fájdalmas, amikor a fogantatás gyümölcsének eltávolítása nem kényelmi vagy önző indítékokból fakad. Mindazonáltal semmiféle, mégoly súlyos és drámai meggondolás sem igazolhatja egy ártatlan ember megfontolt meggyilkolását.

A magzati diagnosztika, amennyiben tiszteletben tartja az embrió és a magzat életét és épségét, s megmentésre vagy gyógyításra irányul, erkölcsileg megengedett. Ellenben súlyosan sérti az erkölcsi törvényt, ha eredményétől teszik függővé az abortuszt. Következésképpen ha egy ilyen diagnózist azzal a szándékkal kérnek vagy végeznek, hogy ha rendellenesség mutatkozik, abortuszt fognak végezni, maga a diagnózis is erkölcsileg súlyosan tiltott.

Egyéb felelősök

A még meg nem született gyermek haláláról az anya mellett gyakran mások is döntenek. Sőt, bűnös a gyermek apja nemcsak akkor, ha kifejezetten sürgeti az asszonyt az abortuszra, hanem akkor is, ha magára hagyja őt a terhesség problémájával. Késztetések érhetik az anyát a család és a barátok tágabb köreiből is. Felelősek az orvosok és az egészségügyi személyzet is, amikor az élet szolgálatára szerzett szaktudásukat a halál szolgálatába állítják; a törvényhozók is, akik előmozdították és jóváhagyták az abortuszt támogató törvényeket, továbbá az adminisztráció tagjai, akiket az egészségügy fölhasznál az abortusz végrehajtásához. Nem kisebb felelősség terheli a nemzetközi intézményeket, alapítványokat és társaságokat, melyek célratörően küzdenek az abortusz törvényesítéséért és terjesztéséért a világban.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Mitől lesz sajátosan súlyos bűn az abortusz?
Mindig az anya az első számú felelős az abortuszért?
Kik felelősek még érte?
Hogyan segíthetjük a nehézségek közepette gyermeket váró anyákat?
Ki tartja fenn a kismamákat segítő központokat?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


9. Élő szülők árva gyermekei

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját, a feleségével tart, és egy test lesz a kettő” (Mt 19,5).

Reflexió

A gyermekeket sújtó nagy károk

A válás azért is erkölcstelen, mert zűrzavart kelt a családban és a társadalomban. Ez a zűrzavar súlyos károkkal jár: a házastársnak, akit elhagytak, a gyermekeknek, akik sérülnek a szülők válásától és gyakori veszekedéseiktől; ártalmas mellékhatásai társadalmi csapássá teszik a válást.

Mégis megfigyelhető, hogy társadalmak és bennük a családok – miközben olyan környezetben élnek, ahol állandó ütközet zajlik a szeretet civilizációja és annak ellentétei között – az ember helyes szemléletében keresik a szilárd alapot, s a maguk részéről az emberiesség teljes megvalósítása mellett döntenek.

Kétségkívül ellentétes a szeretet civilizációjával az úgynevezett „szabad szerelem”, amelynek veszélyességét csak fokozza, hogy úgy állítják be, mint az igaz érzelmek gyümölcsét, holott tönkreteszi a szeretetet. Hány család ment tönkre épp a „szabad szerelem” miatt! Minden esetben követni az „igaz” érzelmi indítást a föltételekhez nem kötött, „szabad” szerelem nevében valójában azt jelenti, hogy az ember rabszolgája lesz azoknak az emberi ösztönöknek, melyeket Szent Tamás „a lélek szenvedélyeinek” nevezett. A „szabad szerelem” kihasználja az emberi gyengeségeket, s a közvélemény tetszésének keresésével és félrevezetésével a nemesség márkajelzésével látja el azokat. Így próbálja megnyugtatni a lelkiismeretet, erkölcsi alibit állítva. Nincsenek azonban tekintettel a „szabad szerelem” összes következményeire, amit nemcsak a házastársnak kell megszenvednie, hanem az apjukat vagy anyjukat veszített gyermekeknek is, akik ezáltal arra ítéltetnek, hogy élő szülők árvái legyenek.

A házasság – a házastársak személyes és teljes odaadásában gyökerező és a gyermekek java által megkövetelt – felbonthatatlansága a maga végső igazságát Isten tervében találja meg. E tervet Isten kinyilatkoztatta: annak az abszolút hűséges szeretetetnek gyümölcseként, jeleként és követelményeként akarja és ajándékozza Isten a házasság fölbonthatatlanságát, mellyel Isten szereti az embert, és az Úr Jézus szereti Egyházát.

Család a családot veszítetteknek

A keresztény családokban legyen nagyobb készség olyan gyermekek örökbefogadására és gyámolítására, akik elveszítették szüleiket, vagy azok elhagyták őket, mert miközben ezek a gyermekek újra megtalálják a család érzelmi melegét, tapasztalatokat szerezhetnek Isten szerető és gondoskodó atyaságáról, és derűs bizakodással tudnak felnőni.

Az árva, szülők és gyámok nélküli gyermekeknek különleges pártfogóra kell találniuk a társadalomban. Ami az örökbefogadást illeti, az államnak gondoskodnia kell olyan törvényekről, melyek megkönnyítik az arra alkalmas családoknak az átmenetileg vagy maradandóan segítségre szoruló gyermekek befogadását, s ugyanakkor tiszteletben tartja a szülők természetes jogait.

Ebből a szempontból mindenki számára példát adhatnak azok a házaspárok, akiknek nem születhet gyermeke. A keresztény családok, melyek a hitben minden embert a közös Atya gyermekének látnak, nagylelkűen forduljanak más családok gyermekei felé, úgy szeressék és támogassák őket, mint Isten gyermekei egyetlen családjának tagjait. Így a keresztény szülők a lélekben gyökerező kapcsolatok ápolásával ki tudják tágítani szeretetüket a test és a vér kötelékeinek határain túlra, és ez sokszor a legelemibb dolgokat is nélkülöző családok gyermekeinek nyújtott szolgálatokban mutatkozik meg.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Honnan fakad a jelenség, hogy sok gyermek „élő szülők árvája”?
Tekintettel vannak-e a szülők a gyermekek jogaira, amikor a válás mellett döntenek?
Mivel lehet segíteni „élő szülők árváin”?
Örökbefogadás, gyámság, ... egyebek? Mik?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


10. A gyermekek joga a szeretetre, az elfogadásra és a nevelésre a családban

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén. Ez az első ígérettel egybekötött parancs: »Tiszteld atyádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön«. Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint.” (Ef 6,1-4)

Reflexió

Az emberiesség iskolája

A család az emberiesség legjobb iskolája. Ahhoz azonban, hogy a család elérhesse életének és feladatának teljességét, elengedhetetlen a házastársak közötti kölcsönös és szeretetteljes nyíltlelkűség, a szülők között pedig a folytonos megbeszélés és együttműködés a gyermekek nevelése kérdéseiben. Az apa aktív jelenléte nagyon segít a gyermekek formálásában, ugyanakkor biztosítani kell az anyai jelenlétet és gondoskodást, amire főként a kicsinyek szorulnak rá nagyon.

A család nevelői feladata abból fakad, hogy részesedik Isten teremtői tevékenységében. A szülőknek, miután életet adtak a gyermekeknek, igen súlyos feladata a gyermekek nevelése: ők az első és fő nevelők. Feladatuk annyira fontos, hogy ha teljesítése elmarad, mással alig-alig pótolható. A szülőknek kell ugyanis megteremteniük a családban azt az Isten és felebarátok iránti szeretettel és jósággal teljes légkört, mely elősegíti a gyermekek teljes nevelését, személyes és közösségi értelemben egyaránt. A család tehát a szociális erények és a gazdag emberiesség első iskolája, amelyre minden társadalomnak szüksége van.

Az első és fő nevelők

A szülők nevelői joga és kötelessége lényeges, azaz a szülői mivoltukból fakad, természetszerűen kötődik az emberi élet továbbadásához; eredeti és elsődleges mindenki más nevelői feladataival szemben, mert a szülők és gyermekek közötti szeretetkapcsolatból ered; nem helyettesíthető és el nem idegeníthető, azaz teljesen át nem ruházható és el nem vehető a szülőktől.

E fontos tulajdonságokon túl nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szülők nevelői feladatát meghatározó legbenső tényező az atyai és anyai szeretet, mely az élet szolgálatának beteljesedését épp a nevelésben találja meg: a szülői szeretet élteti és vezérli az egész nevelést, s tölti meg a szeretet legdrágább gyümölcseivel, amelyek a kedvesség, az állandóság, a jóság, a szolgálat, az önzetlenség és az áldozatkészség.

A keresztény szülők nevelői küldetéséhez új és sajátos forrás a házasság szentsége, mely fölszenteli őket a gyermekek keresztény nevelésére, azaz meghívja őket, hogy részesedjenek az Atya Isten és a Pásztor Krisztus tekintélyében és szeretetében, valamint az Egyház anyai szeretetében, hogy támogatni tudják gyermekeiket az emberi és keresztény növekedésben.

A szülők tehát saját gyermekeik első és fő nevelői, s ezen a téren is alapvető illetékességgel bírnak: azért nevelők, mert szülők. Nevelői feladatukat megosztják más személyekkel és intézményekkel, az Egyházzal és az állammal. Az államnak azonban mindig a szubszidiaritás elvének becsületes alkalmazásával kell eljárnia. Ez az elv magában foglalja a szülőknek felkínált segítség törvényességét, sőt kötelező voltát. A szülők ugyanis önmagukban nem képesek biztosítani a teljes nevelői folyamatot, főként ami a szakképzettség területeit illeti. De a nevelés összes többi résztvevője csak a szülők nevében, velük egyetértésben, s bizonyos értelemben az ő megbízásukkal végezheti munkáját.

A lényeges értékek

A szülőknek bizalommal és bátran kell nevelniük gyermekeiket az emberi élet lényeges értékeire. Segíteniük kell őket, hogy az anyagi javakkal szembeni függetlenségben nőjenek fel, egyszerű és szigorú életstílust valósítva meg, meggyőződéssel tudván, hogy az ember több annál, amit birtokol. Az egyénieskedés és önzés különböző formáival szemben a gyermekeket neveljék rá ne csak a józan igazságérzetre és bárki más személyi méltóságának tiszteletére, hanem, s még inkább az igaz szeretetre, mint pl. a másokkal való őszinte törődésre és önzetlen szolgálatukra, különösen a szegények és rászorulók irányában.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Miért a szülők felelősek elsősorban a gyermekek neveléséért?
Mit jelent az iskola, az Egyház és az állam felelőssége a nevelésben?
Mik a nevelők feladatában a legfontosabb értékek?
Van különbség a tanítás és a nevelés között?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


11. A gyermekek szexuális nevelése: igazság és jelentés

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Végül, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.” (Fil 4,8)

Reflexió

Szeretetre nevelés

A szeretetre való nevelés feltételezi a szülőkben – akik arra hivatottak, hogy gyermekeiknek világosan érthető és finom szexuális nevelést adjanak – a szeretetet, ti. önmaguk ajándékozását. Nevelői tevékenységüknek olyan szexuális kultúrára kell támaszkodnia, amely valóban és teljesen személyes, és fölébe emelkedik a szexualitást lealacsonyító kultúrának. Ez ugyanis beszűkített és elszegényített formában kezeli az emberi nemiséget, mert csak a testhez és az önző élvezethez köti. Ezzel szemben az emberi szexualitás az egész személy gazdagsága – testé, érzelmeké, léleké –, és abban fejezi ki belső lényegét, hogy elvezeti az embert önmaga elajándékozásához a szeretetben. A szexuális nevelésnek, ami a szülők alapvető joga és kötelessége, mindig a szülők gondos irányításával kell történnie akár otthon, akár az általuk választott és ellenőrzött intézményekben. Az iskola a szubszidiaritás törvényéhez igazodik, amikor együttműködik a szexuális nevelésben úgy, hogy magáévá teszi a szülők lelkületét.

Elengedhetetlen a nemi tisztaságra való nevelés, mert ez az erény teszi hitelesen éretté az embert, s teszi képessé arra, hogy tisztelje és erősítse a test jegyesi természetét. Sőt, a keresztény szülők külön figyelmet szenteljenek a szüzességre nevelésre, ami az önajándékozás legmagasabb formája. E nevelésnek a gyermekeket el kell vezetnie azoknak az etikai értékeknek és erkölcsi szabályoknak megismerésére és megtartására, melyek az emberi szexualitás felelős és személyes kibontakozásának szükséges és értékes biztosítékai. A nemi felvilágosítás elterjedt és az erkölcsi normáktól eltérő formái nem egyebek, mint – még az ártalanság éveiben – bevezetés a gyönyör élvezetéhez, és a víciumokhoz vezető út megnyitása.

A kulturális környezet nehézségei

Korunkra az igazság mély válsága, elsősorban a fogalmak válsága jellemző. Az olyan fogalmak, mint szeretet, szabadság, őszinte ajándék, sőt a személy, a személy jogai, valóban azt jelentik, amit természetük szerint tartalmaznak? Csak akkor foghatunk hozzá a szeretet kultúrájának építéséhez, ha a szabadság és a személyek közösségének igazsága visszanyeri eredeti fényét a házasságban és a családban. Az utilitarizmus a termelés és az élvezet civilizációja, a dolgok és nem a személyek civilizációja. A nő a férfi számára tárggyá, a gyermek a szülők számára akadállyá, a család tagjai szabadságát korlátozó intézménnyé válhat. Ennek belátásához elég csak kissé tanulmányozni az iskolákban – nemegyszer a szülők tiltakozása ellenére – bevezetett szexuális nevelési programokat, melyek hiába próbálnak elbújni az úgynevezett „választási szabadság” jelszava mögé. A technikai civilizáció által terjesztett úgynevezett „biztonságos szex” a személy átfogó igényeit tekintve valójában alapjaiban bizonytalan, sőt súlyosan veszélyes.

Az igazság és csak az igazság készít fel arra a szeretetre, amelyről elmondható, hogy „szép”. Az olyan szeretet, amely le van szűkítve az érzéki vágy kielégítésére (vö. 1Jn 2,16), illetve akár a férfi, akár a nő részéről a másik kihasználására, a személyeket gyöngeségeik rabszolgájává teszi. Nem erre a rabszolgaságra vezettek-e bizonyos modern kulturális programok? Azok a programok, melyek az ember gyöngeségeire építenek, s egyre gyengébbé és védtelenebbé teszik.

Felkészíteni a másokkal való kapcsolatokra

A neveléssel kapcsolatban nem szabad figyelmen kívül hagyni a hivatásválasztás lényeges kérdését, s benne különösen a házasságra való fölkészítést. Nem szabad elfeledni, hogy egy házaspár fölkészítése jövendő életükre elsősorban a család feladata. Valójában már kisgyermekkorban elkezdődik a távolabbi fölkészítés azzal a bölcs családi neveléssel, mely a kicsinyeket is vezetgeti önmaguk fölfedezésére, hogy lássák meg, mennyi lelki képességgel vannak megáldva, s különös erőkkel és gyengeségekkel rendelkező külön személyiségek. Ebben az időszakban épül be a személybe a hiteles emberi értékek iránti megbecsülés, mind a szűkebb, mind a tágabb körű kapcsolatokban; mindazzal együtt, ami a jellemet formálja, segít az önuralom és a képességek helyes használatának megszerzésében, a másik nemhez tartozók helyes szemlélésében és a velük való találkozásban.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Miért alapvetően fontos a gyermekek szexuális nevelése?
Milyen értékek kapcsolódnak a szexualitáshoz?
Miért kell jelen lenni a gyermekek iskolájában és ellenőrizni a szexuális nevelés óráit és találkozóit?
Hogyan kell segíteni a gyermekeket, a legkisebb kortól esetleges leendő házasságukra való felkészülésükben?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének


12. A gyermekek joga ahhoz, hogy hitben neveljék őket

Bevezető ének

Miatyánk

Részlet a Szentírásból

„Miután mindent elvégeztek, az Úr Törvénye szerint, visszatértek Galileába, a városukba, Názáretbe. A Gyermek pedig növekedett és erősödött, bölcsesség töltötte el és Istennek kedve telt benne.” (Lk 2,39-40)

Reflexió

Ingyenesség és hitben való nevelés

A keresztség az egész keresztény élet alapja, az előcsarnok, melyből bejárat nyílik a Lélekben való életre (a keresztség „a lelki élet ajtaja”) és a többi szentségek felvételére. A keresztség által megszabadulunk a bűntől és Isten fiaivá születünk újjá, Krisztus testének tagjai leszünk; betestesülünk az Egyházba, és részesévé válunk küldetésének. Az üdvösség kegyelmének ingyenessége egész különlegesen mutatkozik meg a csecsemők keresztségekor. Az Egyház és a szülők tehát megfosztanák a kisdedet attól a kimondhatatlan kegyelemtől, hogy Isten gyermekévé válhat, ha nem keresztelnék meg hamarosan a születése után. A keresztény szülők tudják, hogy ez a gyakorlat megfelel azon feladatuknak is, hogy táplálniuk kell az Istentől rájuk bízott életet.

A szülők keresztény nevelésükkel segítik gyermekeiket, hogy napról napra jobban tudatában legyenek a hit ajándékának; miközben fokozatosan bevezetik őket az üdvösség misztériumának megismerésébe, úgy alakítják őket, hogy új emberként igazságban és szentségben éljenek, és így gyarapítsák Krisztus titokzatos testét. A nevelés feladata megkívánja, hogy a keresztény szülők mindazt ismertessék meg gyermekeikkel, ami szükséges személyiségük – egyházi és keresztény szempontoknak megfelelő – fokozatos fejlődéséhez. A család – melyet beragyog az evangélium, s melyben tovább is adják az evangéliumot – nevelői küldetése egyszer csak elér ahhoz a ponthoz, amikor maga a családi élet válik a hit útjává, s bizonyos értelemben keresztény beavatássá és iskolává Krisztus követői számára. A család minden tagja evangelizáló és evangelizált személy.

Evangelizáció a családban

A szülők nevelői szolgálatukkal és életük tanúságtételével gyermekeik számára az Evangélium első hirdetői. Együtt imádkozva a gyermekekkel, velük olvasva a Szentírást, az első gyónással és szentáldozással bevezetve őket Krisztus Testének bensőséges életébe, mélyebb értelemben válnak szülővé. Kétségtelenül a vallásos nevelés az egyik részterület, ahol a család helyettesíthetetlen, s ennek köszönhetően növekszik a család mint „családi egyház”. A gyermekek vallásos nevelése és katekézise a családot az Egyház környezetében úgy helyezik el, mint igazán evangelizáló és apostolkodó alanyt. Ez a vallásszabadsággal szorosan összekapcsolódó jog.

Más intézmények segítsége

A családoknak, pontosabban a szülőknek szabadságában áll megválasztani gyermekeik számára a saját meggyőződésüknek megfelelő vallási és erkölcsi nevelési módot. Ám akkor is szükség van folyamatos és tevékeny nevelői jelenlétükre, ha e feladatot egyházi intézményre vagy vallásos személyek által vezetett iskolára bízzák. Annak érdekében, hogy a keresztény szülők meg tudjanak felelni nevelői feladatuknak, az Egyház és az állam köteles biztosítani minden szükséges segítséget, hogy megfelelően végezhessék nevelői tevékenységüket.

Hangsúlyozottan fontos a családok közötti szolidaritás, ami különböző szervezeti formákat ölthet, pl. családok szövetsége a családokért. Nagyon fontos, hogy a családok keressék az egymásközti szolidaritás kapcsolatainak kiépítését. Ez ugyanis mindenekelőtt a nevelésben segíti őket: szülők a szülőket, gyermekek a gyermekeket nevelik. Nagyon értékes nevelői hagyomány tud így megszületni, mely a családra jellemző „családi egyházból” meríti erejét.

A pap vagy a vezető reflexiói

Dialógus

Hogyan lehet a gyermekeket a keresztséggel összhangban keresztény módon nevelni a legkisebb kortól kezdve?
A család jámborsági gyarkolatain túlmenően hogyan lehet a gyermekeket bevezetni a plébánia, kisebb csoportok, különféle kezdeményezések tevékenységébe?

Elhatározások

Üdvözlégy Mária

Családok Királynéja, könyörögj érettünk!

Imádság az Evangelium vitae-ből

Záróének




Napi evangelium
Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.
  Lk 1,57-66. 80

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum