English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent Adalbert Központ
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
Metanoia Videóstúdió
nyil Katolikus média bővebben


120 éve született Mindszenty bíboros

Mindszenty József bíboros, hercegprímás születésének százhuszadik évfordulója alkalmából számos egyházi ünnepségre és megemlékezésre kerül sor országszerte és a határon túl is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottsága a jubileum kapcsán körlevelet adott ki, amelyet az alábbiakban közlünk.

Isten szolgája, Mindszenty József bíboros százhúsz éve, 1892. március 29-én született. Mindenki elismeri, hogy bátor, szókimondó, sőt – mint VI. Pál pápa mondta róla halála után – rettenthetetlen volt. Nagyon szerette Egyházát és hazáját. Védte népét, védte a hitet, az emberséget egy olyan korban, amikor elemi történelmi erők pusztították az országot és a világot. A földi hatalmak mércéjével mérve gyenge volt, de az igazság ereje sugárzott belőle. Ezért féltek tőle.

Alakja, tisztelete ma is lelkünk mélyét érinti. Boldoggá avatási ügye Rómában folyik évek óta. 2006-ban Püspöki Karunk is belépett a perbe: mi magunk is hivatalosan kérjük boldoggá és szentté avatását. Azért tesszük ezt, mert szentnek tartjuk őt.

Milyen lélekkel emlékezünk rá most, születésének 120. évfordulóján? Nem láthatunk benne pusztán politikust. Bár sok megnyilatkozása olyan kérdésekről szólt, amelyeket előtérbe állított a politika, személyes állásfoglalásai mégis katolikus hitéből fakadtak. Amikor felemelte szavát a rasszizmus és a zsidóüldözés ellen, amikor – egyesek szerint naivul, de prófétai módon – azt követelte, hogy a nácik és a nyilasok adják fel harc nélkül a Dunántúlt és ne folytassák az értelmetlen pusztítást, akkor nem taktikázott. Egész életére jellemző volt, hogy politikai rendszertől függetlenül rendíthetetlenül kitartott az igazság mellett. Isten képmását, az embert védte, az emberi életet, a „Ne ölj!” parancsának örök igazságát. Amikor a háború után a svábok kitelepítése ellen és a Csehszlovákiából elűzött magyarok érdekében szólt, ugyanez a hívő meggyőződés vezette. Népéért és Egyházáért aggódott, amikor ellenállt a sztálinista diktatúra vallást és kultúrát pusztító nyomásának.

Személye jelképpé magasodott: a magyar katolikus közösség és az egész megkínzott és elnyomott magyar nép jelképévé. Mindszenty bíborost a börtönben lélektanilag és fizikailag is meg akarták törni. Kegyetlenség és főleg keserű tévedés lenne azon megütközni, hogy hosszas kínzás után – még elítélése előtt – maga is elhitte: ki akarják szabadítani őt. Akkor és ott ez puszta lejáratási kísérlet volt. 1956-ban azonban tényleg kiszabadították. Érte jöttek. Nem maga akarta elhagyni a fogságot. Ugyancsak a lényeget tévesztenénk szem elől, ha csak azt kérdeznénk, mennyire reálisan látta a politikai helyzetet annyi év elszigeteltség után. A mélyebb történelmi igazságot, az isteni gondviselés és a valóság rendíthetetlen erejét nagyon is élesen látta.

Születésére emlékezve hajoljunk meg nagysága előtt. Akkor lesz hozzá méltó az ünneplésünk, ha ma is tiszteljük történelmünk teljes igazságát, ha Krisztus fényében szemléljük az embert és a világot. Ha nem egy-egy érdekcsoport elfogultságával, hanem a mindenkit elfogadni és mindenkivel kiengesztelődni kész szeretet bátorságával nézzük múltunkat és jelenünket. Ha hitünk elszántságával utasítunk el minden rasszizmust és nemzetiségi gyűlölködést. Ha úgy szeretjük népünket, hogy közben mindenki másban is megbecsüljük Isten képmását és a Teremtő kultúrákat alkotó bölcsességét.

Mindszenty bíborosról szokás néha úgy is beszélni – ismét csak politikai szintre szállítva le alakját –, hogy élesen szembeállítják őt a katolikus Világegyház és a magyarországi egyház többi vezetőjével. Pedig ő elsősorban hívő ember volt. Látta a többi püspökök, papok, szerzetesek, világiak szenvedését és helytállását. Tudott szeretettel és megértéssel szólni azokról is, akiket megtört az üldözés. Szent Péter utóda iránt pedig mindig engedelmes volt. Akkor is, amikor ez lelkileg nehezére esett.

József bíboros sírján Esztergomban ez olvasható: „Devictus vincit” – legyőzetve győz. Legyen az isteni igazság, amit életében szolgálni akart, ma is éltető erő, lelki megújulás, megbékélés és bizalom forrása mindannyiunk számára!

Egyházi ünnepségek és megemlékezések az idei évforduló kapcsán:
Teológiai kongresszus Mindszenty bíboros életszentségéről: Mindszenty József és kortársai: vértanú és hitvalló püspökeink
2012. március 31. 10.30: hálaadó szentmise a szombathelyi székesegyházban. Főcelebráns: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Koncelebrálnak: Veres András szombathelyi püspök és a Püspöki Kar tagjai.
2012. május 5. 10.30: szentmise és országos könyörgő imádság Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért az esztergomi bazilikában. Felkért szónok: Carlo Caffarra bolognai bíboros érsek. Koncelebrálnak a Püspöki Kar tagjai.
Kiállítás Bécsben Mindszenty József bíboros életéről

A MKPK Állandó Tanácsa: Erdő Péter bíboros, Ternyák Csaba érsek, Bábel Balázs érsek, Veres András püspök

Budapest, 2012. január


Napi evangelium
Barátom, nem vagyok igazságtalan veled.
  Mt 20,1-16a

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum